2017. május 17., szerda

Csokoládékocka


Régi családi recept, kiskoromban Anyukám sokat sütötte, amit nagyon szerettem. Aztán el is felejtkeztem róla, úgyhogy én csak most sütöttem meg először. Finom lett, hasonló a régi ízekhez.
Akkor érdemes sütni, amikor felesleges tojásfehérjéink vannak, mert a tetejére a habjához 4 tojásnak csak a fehérje kell. 

Hozzávalók a tésztájához: 15 dkg vaj, 12-15 dkg cukor (ízlés szerint), 4 tojás sárgája, 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor, 12 dkg liszt, 3 mokkáskanál sütőpor, 4 tojás fehérje,
a tészta és a krém közé: sárgabaracklekvár,
a krémjéhez: 4 tojás fehérje, 25 dkg porcukor,
a tetejére: egy-két szelet csokoládé.

A vajat habosra keverjük a cukorral és a tojássárgájákkal, majd hozzáadjuk a kakaót, a lisztet és a sütőport, végül pedig a fehérjék kemény habját. Kivajazott, lisztezett tepsiben készre sütjük.
A sütés fél-háromnegyed idejében elkezdjük készíteni a tetejére való habot. A 4 fehérjét gőz fölött kemény habbá verjük, úgy hogy fokozatosan adjuk hozzá a porcukrot.
Mikor kisült a tészta - még melegen - vékonyan megkenjük a sárgabaracklekvárral, majd elsimítjuk rajta a még meleg habot. Tetejére ráreszelünk a csokoládéból, majd megvárjuk míg a hab kicsit megszilárdul, aztán kb. 4x4 cm-es kockákra vágjuk.




6 megjegyzés:

  1. De beleharapnék most egy kockába :-))Nagyon finom lehet!

    VálaszTörlés
  2. Hű, milyen ínycsiklandó! Nekem is jöhetne egy-két kocka. :)

    VálaszTörlés
  3. Éva, Vanilin, köszönöm! Még van belőle, jöhettek... :-)

    VálaszTörlés
  4. Mintha én is ettem volna régesrégen ilyen sütit, vendégségben, finom süti.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jól néz ki, olyasmi mint a néger kocka így a kép alapján.

    VálaszTörlés
  6. Vicuska, Zsuzsa, köszönöm! Valóban hasonlít a néger kockához - úgy tudom annak még a tetején is van egy csokimáz réteg - lehet hogy egyszer azzal is próbálkozok majd :-)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...