2014. április 30., szerda

Virágok Anyák napjára, és egy kis szünet a konyhán


Isten éltessen minden Édesanyát !

Most egy kis időre elbúcsúzom a konyhától. Főzni és enni persze fogunk, csak ide nem kerülnek fel új ételek, mivel a többi blogomon szeretném behozni a lemaradásokat.

A Kárpátutak: Kelet-Magyarország és Kárpátalja blogomon be szeretném fejezni a tavaly őszi képek feltöltését, Debrecenről és a Hortobágyról.
A Kárpátutak: Dél-Magyarország és Délvidék blogomon még van vissza egy-két sorozat a 2008-as boszniai utunkból, a viszokói Nap piramisról a zavidovici kőgolyókról, valamint egy háromnapos délvidéki kirándulásról, szintén 2008-ból.
A Mözsi séta blogomra szeretném feltölteni a most húsvét hétfőjén tett mecseki kirándulásunk képeit, a Magyaregregyi várról és az erdei kirándulásunkról, amikor az alábbi virágokat is fényképeztük. De még mindig nincsenek fent a tavaly nyári Gemenci erdőben tett kirándulásunk képei sem.
A Pilisjárók blogomon pedig több éves lemaradásom van. Nagyon sok szép hely nem látható még rajta, ahol 2005. és 2014. között jártunk.

Természetesen előbb visszajövök, mint ezeket mind feltenném, mert az nagyon sok időbe telne.

Akit érdekelnek ezek a bejegyzések és képek, az látogasson el továbbra is ide, a Katalin Konyhájára. A jobb oldali oldalsávban, az ételkategóriák alatt található A legújabb látnivalók a többi blogomon és a honlapunkon című felirat alatt azonnal megjelennek a többi blogomra feltett új bejegyzéseim.

Mindenkinek kellemes nézelődést kívánok!

És akkor jöjjenek a virágok, melyeket húsvét hétfőjén a Mecsekben fényképeztük

Hunyor

Indás ínfű

Levirágzott pongyolapitypang

Százszorszép

Az impozáns, de szúrós ruszkusz (más néven csodabogyó) szép piros bogyótermése

Virágzó medvehagyma

Farkas kutyatej mező

Olocsán csillaghúr

Tavaszi lednek

Hunyor


Magyar zergevirág


Farkas kutyatej

Patak parti csendélet - acsalapu termése

Virágzó repcemező

Ha valaki ismeri a virágok nevét, melyek alatt nincs megnevezés, az kérem jelezze felém.


13 megjegyzés:

  1. Nagyon szép virágok, és csodálatos lehetett ez a kirándulás, én is imádom az erdőket. Sajnos a vadvirágokat nem ismerem.

    VálaszTörlés
  2. Gabriella, Lívia köszi szépen! Örülök, hogy ti is szeretitek a természetet :-)

    VálaszTörlés
  3. Csodás virágokat hoztál erre a szép napra! Megkérnélek hogy nézz be hozzám!

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörűek a fotóid, mint mindig! Látszik róluk, hogy valóban nagyon kedveled a vadon növő virágokat, növényeket. Köszönjük, hogy megmutatod nekünk is ilyen közelről.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Marcsi, igazad van, nagyon szeretem a vadvirágokat, talán még jobban is mint a kertieket vagy a szobaiakat :-)

      Törlés
  5. Katalin, tényleg csoda szép virágokat hoztál. Nem ismerem a legtöbb mezei virágokat, de te nagyon is ismered a neveiket is. Egytöl egyig mind nagyon gyönyörü, és csodásak a fotók róla!

    VálaszTörlés
  6. Katalin csodaszép fotókat készítesz! Megértem, hogy most a többi oldaladra is szeretnél időt szánni, sőt irigyellek, hogy ennyi felé tudsz posztolni! Sok munka van benne, de megéri! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Barbi! Hát elég sok időm megy rá, már kicsit több is a kelleténél :-) Lassacskán kezdem utolérni magam :-) de csak nagyon lassan....

      Törlés