2013. szeptember 4., szerda

Kovászolt káposzta


A kész káposzta

A kovászos uborka után most elkészült a kovászolt káposztám is. Eddig még nem készítettem házilag savanyított káposztát, de jól sikerült, és gyorsan elkészült. Hasonló az íze a savanyított káposztáéhoz, készíthető belőle töltött káposzta, székely káposzta, de savanyúságként is fogyasztható.
Én ebből az adagból töltött káposztát főztem, ami majd a következő bejegyzésem lesz....

Hozzávalók egy 3 literes üvegbe: egy kb 1,5 kg-os káposzta, jó pár szem fekete bors, 3-4 babérlevél, ízlés szerint kis erős paprikák, minden 1 liter vízhez 1 kissé púpozott evőkanál só, egy darab kenyérvég.

Elkészítése:
A káposztát vékony szeletekre összevágtam - le is lehet gyalulni, én nem szoktam -, a borssal, a babérlevelekkel és az erős paprikával az üvegbe töltöttem.
A vízben jól elkevertem a sót, és a káposztára öntöttem. Tetejére tettem a kenyeret, úgy hogy azt is ellepje a víz. Kitettem az erkélyre, napos helyre.
Három napot érlelődött - ha hűvösebb, vagy kevésbé napos az időjárás, akkor hosszabb idő kell neki -, és már el is készült. A kenyeret kidobtam róla, kisebb üvegbe tettem, mert időközben a káposzta összeesett, és felhasználásig hűtőszekrényben tároltam.

Kovászolás előtt....

...és kovászolás után



2 megjegyzés:

  1. Hallottam már róla, de még soha nem készítettem, pedig biztosan nagyon finom! :) Akár csak magában, savanyúságként! :)

    VálaszTörlés
  2. Ezt mi is nagyon szeretjük, készítettem már sokszor, de most jó, hogy megint eszembe juttattad, mert úgy ennék töltött káposztát:) Még elég kellemes az idő, hétvégére teszek én is kovászolni.

    VálaszTörlés