2011. szeptember 29., csütörtök

Zöldparadicsom lekvár


Másfél kg paradicsomból ez a négy kis üveg pont tele lett, így a kis tálkába egy tavaly készített, Kárpátaljáról hozott lekvárt tettem, aminek a színe kicsit barnásabb, mint a friss, amit most készítettem.

A lekvár péksüteményen  -  néhány hét elteltével, az első üveg felnyitása után

Hozzávalók: 1 kg zöld paradicsomhoz 50 dkg cukor, 1 citrom, 1 dl víz, esetleg dzsemfix, szalicil.

Elkészítése:
A paradicsomot feldaraboljuk, majd ledaráljuk. (Ha nehezen menne a darálás, akkor főzzük kis ideig a feldarabolt paradicsomot, amíg valamennyire megpuhul, és aztán daráljuk le.)
A vízzel 20  percig főzzük, majd hozzáadjuk a cukrot a citrom levét és reszelt héját. Addig főzzük, míg jó sűrű nem lesz, és a paradicsomdarabok  teljesen puhák nem lesznek. Sűrítés végett adhatunk hozzá dzsemfixet is, én egy keveset tettem bele, mikor már úgy láttam, hogy majdnem kész.
Melegen üvegekbe töltjük és késhegynyi szalicilt szórunk a tetejére. Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

Nagyon finom, nem érezni rajta a paradicsom ízét. Mi idén (2011.) tavasszal Kárpátalján ettünk először ilyen lekvárt, de magunktól nem jöttünk volna rá, hogy miből készült. Már akkor ott nagyon ízlett, ezért most ősszel kedvet kaptam rá, hogy itthon is elkészítsem.

Az előkészületek



2011. szeptember 27., kedd

Mexikói chilis bab



Hozzávalók: 30 dkg darált hús, egy tasak Mexikói chilis bab alap (Maggi vagy Knorr), egy vörös bab konzerv, kukorica konzerv, olaj, só, esetleg még erős paprika, hogy jobban csípős legyen.

Elkészítése:
Ez is egy olyan étel, ami igazából nem igényel különösebb receptet, hisz majdnem minden alapanyaga konzerv, illetve félkész étel.  Mi nagyon szeretjük, és előnye hogy gyorsan elkészül.
A tasakon szereplő leírás szerint szoktam készíteni, a húst kevés olajon megpirítom, kicsit sózom, egész kevés vizet adok hozzá, majd fedő alatt még pár percig párolom. Ezután kell hozzáadni a Maggi vagy Knorr alapot, felengedni 4 dl vízzel, 3-4 percig főzni, ezután hozzáadni a babot és a kukoricát, majd még együtt összefőzni. A kukoricából egy konzervnek valamivel kevesebb mint a felét szoktam hozzá felhasználni. Én nagyon szeretem az erőset, ezért még szoktam egy kicsit erős paprikával vagy chili porral "rásegíteni".



2011. szeptember 25., vasárnap

Erdélyi rakott káposzta



Hozzávalók: 50 dkg darált hús, kb. 90 dkg savanyú káposzta, 10-10 dkg füstölt kolbász és füstölt szalonna, 15 dkg rizs, 1 fej hagyma, 2,5-3 dl tejföl, só, bors, törött paprika, 1 gerezd fokhagyma, zsír vagy olaj.

Elkészítése:
A hagymát apróra vágjuk, a zsiradékban megpirítjuk, hozzáadjuk a húst, a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, állandóan keverve 10-12 percig pirítjuk, majd hozzáadjuk a törött paprikát. A szalonnát kis kockára vágjuk, és a felszeletelt kolbásszal együtt megpirítjuk, a rizst félpuhára megpároljuk. A káposztát kis vízzel szintén megpároljuk.
Egy tűzálló tálat zsiradékkal kikenünk, az aljába terítjük a káposzta egyharmadát, erre jön a kolbász és a szalonna, majd a káposzta másik egyharmada, a fele tejföllel meglocsolva. Ezután kerül rá a rizs, a hús, végül a maradék káposzta. A tetejét meglocsoljuk a megmaradt tejföllel, valamint a szalonna és a kolbász  zsírjával.
Sütőben közepes hőfokon megsütjük. Kockákra vágva tálaljuk. 
 
Nagyon finom, a receptet az ErdélyMa oldalán olvastam, megtetszett, ezért én is elkészítettem.
A képeken látható mennyiség a fent leírtaknak csak a fele.

Az tál alján a káposzta, a kolbász és a szalonna

A második réteg káposzta, meglocsolva tejföllel

A rizs és a hús

A tetején a tejföllel és a paprikás zsírral

Készre sütve



2011. szeptember 22., csütörtök

Afrikai harcsa fokhagymás-tejszínes mártással



Hozzávalók a halhoz: afrikai harcsa filé, só, bors, citrom,
a mártáshoz: 2-3 dl főzőtejszín, kb. 2 dkg vaj, 3-4 gerezd fokhagyma, só, bors, mustár, citromlé, étkezési keményítő, petrezselyemzöldje,
a körethez: rizs, kukorica, só, olaj.

Elkészítése:
A halat sózzuk, borsozzuk, kicsit állni hagyjuk, meglocsoljuk citromlével, mindegyik szelet tetejére egy citromkarikát teszünk, és zsiradék nélkül alufóliába csomagolva tűzálló tálba helyezzük. Sütőbe tesszük, és kezdetben így sütjük, majd a fóliát kibontjuk, és még sütjük tovább, hogy a hal kicsit piruljon. 
A mártáshoz a vajat felolvasztjuk, hozzáöntjük a tejszínt, sózzuk, borsozzuk, egy vagy egy fél kiskanál mustárt adunk hozzá (ízlés szerint), és belekeverjük a préselt fokhagymát, valamint egy kis citromlét. Az egészet összefőzzük, és ha híg lenne, egy kiskanálnyi étkezési keményítővel (vagy kevesebbel / többel, amennyi szükséges) besűrítjük.
Köretnek párolt rizst készítettem hozzá kukoricával. Tálaláskor adhatunk hozzá citromkarikát, a mártást pedig apróra vágott petrezselyemmel hinthetjük meg, szépen mutat rajta.

A halszeletek előkészítése

A már megpuhult halszeletek a kibontott alufóliában,
ezután még így nyitottan süthetjük tovább



2011. szeptember 21., szerda

Csirkemájpörkölt



Hozzávalók: kb 30-40 dkg csirkemáj (szív nélkül), kb. 2 db piros húsú paprika (lehet több is, attól függ, mekkorák), egy nagy fej vöröshagyma, só, zsír vagy olaj, őrölt paprika, 2 babérlevél, kevés ecet.

Elkészítése:
A hagymát apróra feldaraboljuk és a zsiradékon megpároljuk. Megszórjuk a pirospaprikával, felöntjük vízzel, hozzáadjuk a kissé feldarabolt májat (de ne vágjuk nagyon apróra), a szeletekre vágott paprikát és a babérlevelet. Aki szereti főzhet bele erős paprikát is. Fedő alatt - kis rést hagyva - készre főzzük. A végén kevés ecettel ízesítjük.
Finom, én nagyon szeretem, csak úgy magába kenyérre, köret nélkül.



2011. szeptember 20., kedd

Vegyestál csabai karajjal és rozmaringos csirkecombbal



Nem is igazán receptnek szánom - hisz ilyet mindenki tud készíteni -, mint inkább ötletnek, és a fotó is csak azért készült, mert mutatósnak, szép színesnek találtam.  Csak tippként említem meg, hogy kevés, előző napról  maradt ételből is lehet szépet, finomat kihozni.
Volt pár szelet kolbásszal töltött sült karaj és egy kis rizs maradék. A rizshez pároltam borsót és sárgarépát, lett belőle rizi-bizi, sütöttem egy-két csirkecombot rozmaringgal megszórva, és hasábkrumplit hozzá.
A savanyúság uborka és marinált paprika volt, csak sajnos már réges-rég elfogyott.



2011. szeptember 19., hétfő

Palacsinta


Nutellával töltött palacsinta málnával, porcukorral, leöntve házi készítésű feketeribizli szörppel és nutellával

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 8-9 dl tej, 4 tojás, 4-5 evőkanál cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 1 citrom héja, szódavíz.

Elkészítése:
A hozzávalókból robotgéppel nem túl sűrű, sima tésztát készítünk, majd kiolajozott palacsintasütőbe 1-1 merőkanálnyit merünk, és a palacsinták mind két felét megsütjük. Ízlés szerint tölthető túróval, lekvárral, kakaóval, fahéjas cukorral stb....
A képeken látható palacsintákat nutellával töltöttük, ez a lányom receptje, melyeket ő sütött, és töltött meg, valamint a megtöltött palacsintákról a fotók is tőle származnak.

A palacsintatészta

A sütés kezdetet, még a folyékony tészta

Sütés közben

Már egy nagy adag elkészült

Az asztalon



2011. szeptember 16., péntek

Erdélyi rakott túrós laska


A túrós laska jobban csúszik egy jó kis kupica bencédi szilvapálinkával


Hozzávalók: 20 dkg liszt, egy tojás, só, kb. 1 dl langyos víz, 3 evőkanál olvasztott vaj vagy olaj, 25 dkg juhtúró, 2 dl tejföl, kevés zsír vagy olaj, szalonna.

Elkészítése:
A lisztből, tojással, sóval és vízzel tésztát gyúrunk, majd vékonyra kinyújtjuk, és hagyjuk kicsit szikkadni. Bő, forrásban lévő sós vízbe öntsünk kevés olajat, a tésztát tépkedjük össze (mint az alábbi képen is látható) és főzzük ki.
Ha megfőtt leszűrjük, beleforgatjuk az olvasztott vajba, majd zsírozzunk ki egy tűzálló tálat, és rakjuk le sorba a laskát (tésztát), a túró, a tejfölt, majd addig ismételjük, míg minden el nem fogy. A tetejére tejföl kerüljön. Rövid időre sütőbe tesszük, ameddig a tejföl kicsit megolvad, és a teteje megpirul. Tálaláskor kis darabokra vágott, kisütött szalonnát tehetünk a tetejére.
 
A recept az ErdélyMa honlapról származik, annyi különbséggel, hogy ott 25 dkg lisztből, és két tojással készül a tészta.
Nekem volt egy kevés tehéntúróm, így azt is tettem bele (a juhtúróból annyival kevesebbet használtam fel). A juhtúrót még augusztusban hoztuk Erdélyből, és a szalonna is onnan származik, amit ajándékba kaptunk, a pálinkát pedig székelyudvarhelyi barátainktól kaptuk. Milyen jó nekünk szegény magyarországiaknak, hogy ennyi finomságot kapunk Erdélyből  .

A kifőtt tészta, a tehéntúró, a már rétegelt tészta és a juhtúró

A tálban a tészta, a túró és a tejföl

Sütés előtt

Sütés után



2011. szeptember 15., csütörtök

Újházy tyúkhúsleves


A levesestálban...

...és cérnametélttel tálalva, kis tálkában

Hozzávalók, amennyiből én készítettem: 50 dkg darabolt tyúk (melle és szárnya), 2 szál fehérrépa, 3-4 szál sárgarépa, egy-egy darab zellergumó és karalábé, 1 db gomba (kb. 10 dkg),  10 dkg zöldborsó és karfiol, zeller- és petrezselyemzöld, só, néhány szemes bors, szegfűbors, koriander és borókabogyó, őrölt szerecsendió, egy szelet friss gyömbér, vagy őrölt,  egy-két késhegynyi kurkuma, 1 fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma.

Elkészítése:
A húst feltesszük főni 2 liter vízben, sózzuk, hozzáadjuk a zellergumót és a zöldeket, valamint a hagymát és a fűszereket. Kis lángon háromnegyedig puhára főzzük, nálam ez nagyjából két órába telt. Ekkor beletesszük a hosszában elvágott répákat, a fokhagymát, majd néhány perc után a  gombát, a borsót, a karalábét, újabb idő elteltével végül a karfiolt is, hisz ennek kell a legkevesebb idő, hogy megpuhuljon. Közben az elfőtt vizet pótoljuk.
Ha minden megfőtt, leszűrjük a levest, a húst lefejtjük a csontokról, kisebb darabokra vágjuk, a gombát felszeleteljük, a karalábét is feldaraboljuk (sajnos én már az elején kis kockákra vágtam, így a leszűrésnél kis gond volt vele), és a karfiolt rózsáira szedjük. Cérnametélttel tálaljuk.

Érdekességként egy kis idézetet ollóztam a Wikipédiáról:

"Esküvői ebédek, lakodalmak kedvelt első fogása az Újházy tyúkhúsleves. De mitől, mi okból Újházy ez a leves? A válasz egyszerű: a névadó Újházy Ede (1844-1915) a századelő neves színésze. Újházy Ede magas, nehéz testű ember volt. Széles harcsabajuszos, mély és dörmögő hangú, - a megszólalása a színpadon és az életben is mindig eseményszámba ment. A szakma leginkább jeles szerepeiről emlegeti. A nagyközönség szemében gasztronómia-történeti alak is. Pályafutását számos legenda övezi, ezek egyike „tyúklevesének” története, mely elválaszthatatlan a mai Gundel elődjétől, a Wampeticstől. Ott született a nevezetes leves.
Újházy Ede látogatásai során elbeszélte, hogy ő az érett tyúkdarabokkal, aprólékokkal, jóféle fehér húsdarabkákkal, tésztával és megfelelő zöldséggel párolt leves kedvelője. Másnap a figyelmes főszakács kedveskedett neki a későbbi tyúkhúsleves első változatával. A Mester megkóstolta. További utasításokat adott a készítéshez. Így alakult, finomodott olyanná, ami a századfordulótól napjainkig a rangosabb vendéglátóhelyek kínálatából még véletlenül sem hiányozhat."

A tyúkhús darabok és néhány zöldség (eredetileg fél tyúkból kellene főzni,
de én csak a képen látható fél kilónyi szárnyból és két melle darabból
készítettem, viszont így is nagyon finom lett)

Elkezd főni a leves

Kis idő elteltével hozzáadjuk a többi zöldséget is
(a gyömbérből csak egy kis szelet kerül a levesbe)

Már minden együtt fől



2011. szeptember 13., kedd

Töltött csirkecomb



Hozzávalók: 4 nagy csirkecomb, só, szárnyasokhoz való fűszerkeverék, őrölt bors, rozmaring, zsír, a tetejére húsos füstölt szalonna, 
a töltelékhez: 2 db zsömle, tej, 15-20 dkg csirkemáj, 1 tojás, só, őrölt bors, majoránna, hagyma.

Elkészítése:
A combok bőrét óvatosan lefejtjük, mint a lenti képen is látható. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a fűszerkeverékkel, megtöltjük a töltelékkel, és a bőrét visszahajtjuk rá.
A töltelékhez a zsömléket langyos tejbe áztatjuk, majd jól kinyomkodjuk. A hagymát apróra vágjuk és megdinszteljük, a májat nyersen lekaparjuk, majd a többi töltelék hozzávalóval összekeverjük.
Ha nem fér az összes bele, a combok mellé tehetjük és velük együtt megsüthetjük. A combokat kizsírozott tepsibe fektetjük, közéjük még tehetünk egy-egy kiskanál zsírt, tetejükre kis rozmaring ágat teszünk, vagy szárítottat morzsolunk. Felöntjük egy kis vízzel, és fóliával lefedve sütőbe tesszük.
Ha a hús már megpuhul, levesszük a fóliát, bevagdosott szalonnaszeletet teszünk mindegyik darabra, és szép piros-barnára pirítjuk.
Mellé rizst, krumplit, esetleg párolt zöldséget adunk köretnek.

A bal oldali combok már meg vannak töltve, a jobb oldaliakról még
 csak a bőr van lefejtve



2011. szeptember 12., hétfő

Aranygaluska



Hozzávalók a tésztához: 35 dkg liszt, 2 tojássárgája, 2-2,5 dkg élesztő, kb. 2 dl tej, 4 dkg cukor, 4 dkg olvasztott margarin, pici só,
a töltelékhez: 13-15 dkg darált dió, ízlés szerinti cukor, kb. 10 dkg olvasztott margarin,
a vaníliás öntethez: fél liter tej, 2 tojássárgája, 8-10 dkg cukor (vagy ízlés szerinti mennyiség), 2-3 dkg liszt, 2 tasak vaníliás cukor.

Elkészítése:
Először a vaníliás öntetet készítjük el, hogy legyen ideje lehűlni. A tojássárgájákat kikeverjük a cukorral és a liszttel, ha nagyon sűrű lenne, egy kis tejet adunk hozzá. Hozzáöntjük a többi tejet, a vaníliás cukrot, és simára keverjük. Állandó kevergetés közben kis lángon besűrítjük. Ha kihűlt, hűtőszekrénybe tesszük.
Az élesztőt kevés tejben, egy-két kiskanál cukorral felfuttatjuk. A lisztben elkeverjük a sót, a többi cukrot, a sárgájákat, az olvasztott margarint, hozzáöntjük a felfuttatott élesztőt, és annyi tejet, hogy közepesen lágy tésztát kapjunk. Langyos helyen kb. egy óráig kelesztjük.
Ezután kanállal galuskákat szaggatunk, mindegyiket megfürösztjük az olvasztott margarinban, majd meghempergetjük a cukros darált dióban, és a tepsiben szorosan egymás mellé tesszük. Egy 38x22 cm-es tepsi (az enyém kb. ekkora) egy sorban tele lesz. A tetejét megszórjuk a maradék dióval, és meglocsoljuk a maradék margarinnal, ha elfogyna, még olvasztunk.
A tepsiben még fél óráig kelesztjük, majd előmelegített sütőben közepes lángon megsütjük.
Melegen tálaljuk, a galuskákat leöntjük a már előzőleg lehűtött vaníliás öntettel.

A tepsiben sütés előtt

És készre sütve



2011. szeptember 11., vasárnap

Paprikakrém



Hozzávalók: pritaminpaprika vagy más húsos piros paprika, só, az erős változathoz chili paprika vagy egyéb erős paprika.

Elkészítése:
Elkészítése nagyon egyszerű. A paprikát ledaráljuk, minden 1 kg-hoz 20 dkg sót keverünk. Kis üvegekbe töltjük, tetejét lezárjuk, és már készen is van. Tartósítószert nem igényel.
Készíthetünk erős változatot is, a képemen is ez látható. Ehhez ízlés szerinti mennyiségben erős paprikát darálunk. Felhasználható mindenhez, amihez "piros aranyat" adnánk. Vajas kenyértől kezdve a hidegtálakig, valamint pörköltekbe, gulyáslevesbe, stb......



2011. szeptember 7., szerda

Őszibarack krémleves



Hozzávalók: 30 dkg sárga húsú őszibarack, 3 evőkanál cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 5-6 szem szegfűszeg, egy kis-két darabka fahéj, 2,5-3 dl tej, 2 kiskanál étkezési keményítő vagy liszt.

Elkészítése:
A barackot feldaraboljuk, a cukorral és a fűszerekkel 5-6 dl vízben feltesszük főni. Ha megfőtt, a fűszereket eltávolítjuk, egy-két szép darab barackot félre teszünk - amit kis kockákra feldarabolunk, és a végén a leveshez adunk - a többit leturmixoljuk. A leturmixolt barackhoz hozzáadjuk a főző vizét, a tej kis részében elkevert keményítőt vagy lisztet, valamint a tej többi részét.
Még egyszer felfőzzük, ha kell még édesítjük, majd ha kissé kihűlt, hozzákeverjük a feldarabolt barackot is. Hűtőszekrényben jól lehűtve tálaljuk.



2011. szeptember 6., kedd

Szilvás pite



Hozzávalók: 6 tojás, 20 dkg cukor, 5 dkg zsemlemorzsa, 10 dkg liszt, 5 dkg vaj, 1 tasak vaníliás cukor, 1 jó púpozott teáskanál sütőpor, 40-50 dkg szilva és egy-két kanál porcukor.

Elkészítése:
A szilvát kimagozzuk, megszórjuk a porcukorral. 
A sárgájákat a cukorral, a vaníliás cukorral és a vajjal habosra keverjük. A lisztet a sütőporral és a zsemlemorzsával elkeverjük. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, és hozzáadjuk a kikevert sárgájákat és a lisztes keveréket.
Kivajazott, lisztezett tepsibe öntjük, és a fél szilvaszemeket egyenletesen elosztjuk rajta. Előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 25-30 perc alatt készre sütjük.
Tálaláskor megszórjuk porcukorral.

Az előkészületek: a zsemlemorzsás liszt, a szilva, a kikevert tojás
és a felvert tojásfehérje

A tepsiben, sütés előtt



2011. szeptember 4., vasárnap

Édes-savanyú csirkemell, csípős szecsuáni csirkemell és kínai sertéscomb ropogós zöldségekkel


Az édes-savanyú csirkemell



Hozzávalók az édes-savanyú csirkemellhez: 30-35 dkg csirkemell, egy üveg Uncle Ben's édes-savanyú mártás (ananászos vagy cayenne-i borsos), póréhagyma, bambuszrügy és szójababcsíra konzervek, szójaszósz, 2 teáskanál méz, olaj, étkezési keményítő, őrölt gyömbér, kínai fűszerkeverék, vagy Wok fűszerkeverék a Házi Arany "fűszercsaládból", melynek összetevői: só, fokhagymapor, vöröshagyma, koriander, mustármag, gyömbér, fekete bors, kurkuma, cukor, őrölt paprika, kömény, fahéj, római kömény, szegfűszeg,
köretnek: párolt rizs.

Elkészítése:
A húst keskeny kis csíkokra vagy kockákra feldaraboljuk, megszórjuk gyömbérrel és valamilyen kínai ételekhez való fűszerkeverékkel, meglocsoljuk szójaszósszal, jól elkeverjük, és fél vagy akár egy napra a felhasználásig hűtőszekrénybe tesszük.
A póréhagymát karikára vágjuk, a végéig az egészet fel lehet használni. Kb. egy jó maroknyit használunk belőle. Forró olajban állandó keverés közben hirtelen megpirítjuk a húst, hozzáadjuk a póréhagyma felét, és még tovább pirítjuk. Ezután beleöntjük az édes-savanyú mártást, a mézet, a  póréhagyma másik felét, a bambuszrügyet és a szójababcsírát. Ez utóbbi kettő 310, illetve 210 grammos konzervek - mármint amit most használtam -, mindegyikből csak egyharmadot tettem hozzá a húshoz (a többit és a maradék póréhagymát lefagyasztottam, amiket majd máskor fel tudok használni szintén kínai ételekhez). Az egészet felöntjük egy kis vízzel, hogy legyen majd szaftja. Fedő alatt már csak nagyjából 10 percig főzzük - hogy a zöldségek ropogósak maradjanak -,  néhányszor megkeverjük. Ha szükséges még sózzuk, de óvatosan, mert a szójaszósz és a fűszerkeverék is tartalmaz sót. A végén kevés vízben elkeverünk kb. 2 púpozott kiskanál étkezési keményítőt (vagy szükség szerinti mennyiséget), és besűrítjük vele a főztünket, hogy jó sűrű szaftja legyen.
Köretnek párolt rizs illik hozzá. Ha mód van rá, ne villával, hanem pálcikával együk, mert így más az íze .
Tálaláskor megszórhatjuk csilivel, vagy erős paprika krémet adhatunk hozzá, mert jó erősen sokkal finomabb.

Mi nagyon szeretjük a kínai ételeket, elkészíteni egyszerűbb és gyorsabb, mint leírni.

Az előkészületek - hátul balról jobbra: bambuszrügy,
édes-savanyú mártás, szójaszósz az üvegben, és a szójababcsíra

A feldarabolt hús leöntve a szójaszósszal

Elkezdjük pirítani a húst

Hozzáadjuk a póréhagyma felét, és tovább pirítjuk

Belekerül a többi hozzávaló is

Elkezdjük főzni

Tálalás előtt


A csípős szecsuáni csirkemell

A csípős szecsuáni csirkemellet is hasonlóképpen készítettem, mint az édes-savanyút. Ehhez szecsuáni szószt használtam, bambuszrügyet és szójababcsírát pedig nem tettem bele, viszont chili porral jól megszórtam, hogy erősebb legyen.



A kínai sertéscomb ropogós zöldségekkel

Ha mód van rá, ne villával, hanem pálcikával együk

Kínai ételek régebben is sokszor főztünk, hasonló módon, mint ez a mostani, ami egy teljesen saját készítésű változat. Aztán amikor "bejöttek a divatba" az  Uncle Ben's szószok, akkor már csak azzal készítettük. Most ismét visszatértem a régebbi elkészítési módhoz....

Hozzávalók nálam: kb. 40 dkg sertés comb, szójaszósz, kínai (wok) fűszerkeverék, kb. egy hüvelykujjnyi friss gyömbér gumó, őrölt gyömbér, őrölt koriander, házi ötfűszer keverék (csillagánizs, szecsuáni bors vagy chili, szegfűszeg, édeskömény és fahéj porrá őrölt keveréke), olaj, 2-3 kiskanál paradicsompüré, 3-5 cl brandy, 1 póréhagyma, bambuszrügy konzerv, szójababcsíra konzerv, mini kukorica (savanyúságként vettem), 1 szál sárgarépa, néhány szelet piros húsú paprika, a végén a besűrítéshez étkezési keményítő.

Elkészítése:
A húst kis kockákra feldaraboltam, jól meglocsoltam a szójaszósszal, megfűszereztem az őrölt gyömbérrel és korianderrel, valamint a kínai- és ötfűszer keverékkel, majd egy napra hűtőszekrénybe tettem.
Másnap a húst forró olajon, nagy lángon jól megpirítottam, felengedtem egy kis vízzel, hozzáadtam a paradicsompürét, a brandyt, és az apróra feldarabolt, hámozott nyers gyömbért. Sózni nem kell, mert a szójaszósz és a kínai fűszerkeverék is elég sós. Fedő alatt félpuhára pároltam, majd a felszeletelt póréhagyma egy részét hozzákevertem.
Közben többször megkevergetem, az elfőtt vizet pótoltam. A többi póréhagymát nagyon kevés olajon megsütöttem-megpároltam, csak annyira, hogy még ropogós maradjon. A sárgarépát és a paprikát vékony csíkokra daraboltam, és hasonló módon, rövid ideig (pár percig, fedő nélkül) pároltam.
A kis kukorica csöveket feldaraboltam, a bambuszrügy és a szójababcsíra konzervekkel nem volt teendőm. Amikor a hús már megpuhult, egy kis keményítővel besűrítettem. A zöldségeket csak ezután kevertem hozzá, hogy főzni ne kelljen tovább őket, de azért jól összerottyanjon a hússal, és még tálaláskor is ropogósak maradjanak.
 
Köretnek párolt rizs való hozzá.

A zöldségek fentről jobbra haladva: mini kukorica darabok, sárgarépa
csíkok,  póréhagyma szeletek, paprika csíkok, bambuszrügy szeletek,
és középen a szójabab csíra

A húst nagy lángon megpirítjuk

A már hozzáadott paradicsompürével elkezdjük főzni