2010. november 20., szombat

Sonkás kifli



Hozzávalók 16 darab tésztájához: 30 dkg liszt, fél dl tej, 2,5 dkg élesztő, 3 evőkanál olaj, 1 tojás, só,
a töltelékhez: 15-20 dkg gépsonka, 10 dkg trappista (egy része lehet valamilyen füstölt sajt), 2 evőkanál tejföl, bors, 1-2 kiskanál mustár, ecetes uborka, piros arany (lehet csípős is), 
a tetejére: 1 tojás, ízlés szerint szezámmag, lenmag, köménymag..

Elkészítése:
A lisztben keverjük el a sót, adjuk hozzá a langyos tejben felfuttatott élesztőt, a tojást, az olajat, és langyos víz hozzáadásával készítsünk lágy tésztát. Meleg helyen kb. 30-40 percig kelesztjük.
Közben elkészítjük a tölteléket. A sajtot megreszeljük, a sonkát apró darabokra összevágjuk, hozzáadjuk a tejfölt, a mustárt, a pirosaranyat, a borsot, ha szükséges még sózzuk.
Amikor megkelt a tészta két részre osztjuk, mindegyikből kb. 30 cm átmérőjű kerek lapot nyújtunk, átlósan 8-8 felé vágjuk. Ráteszünk 1-1 kanál tölteléket, majd a tetejére egyenletesen elosztjuk az apróra vágott uborkát. Kifliket formázunk belőlük, tepsibe tesszük, megkenjük tojással és megszórjuk a magokkal.
A tepsiben még 20-25 percig kelesztjük, majd előmelegített sütőben megsütjük.
Frissen fogyasztjuk, mint a melegszendvicset.

A kisodort tésztát nyolc felé vágjuk, rátesszük a tölteléket

Hozzáadjuk az uborkát is, és felsodorjuk a kifliket

A kiflik a tepsiben



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése